Derrick az SS tagja volt

A náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS tagja volt Horst Tappert - derítette ki egy szociológus a 2008-ban elhunyt német filmszínészről, akit Derrick felügyelőként ismert a világ.

A 85 éves korában meghalt művész soha nem árult el sokat arról, hogy mi történt vele 16 és 22 éves kora között, vagyis a második világháborúban. Egyszer egy interjúban azt mondta, hogy egészségügyi katona volt, és a háború vége felé hadifogságba esett. A történelmi források azonban mást mutatnak - állítja Jörg Becker, aki egy egészen más témában kutatva bukkant a néhai sorozatsztár náci múltjának nyomára.

A solingeni szociológus életrajzi kötetet írt a közvélemény-kutatás úttörőjeként számon tartott Elisabeth Noelle-Neumannról. Az első német közvélemény-kutató intézet - az allensbachi IfD - alapítója a háború után egy színtársulatot vezetett, amelyben kezdő színészként Horst Tappert is dolgozott. Becker ismerte a társulat több tagjának múltját, de Tappertről nem voltak adatai, ezért a berlini katonai archívumhoz (WASt) fordult.

Az 1939 óta működő levéltárban őrzött iratok alapján a színész legkésőbb 1943-tól az SS-ben szolgált, az egyes számú gránátos hadosztályban - írta pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A WASt szakértői a lapnak is megerősítették, hogy a Horst Tappertre vonatkozó források hitelesek.

Horst Tappert az egyik legismertebb német színész volt. A Derrick című krimisorozatnak mind a 281 részében ő alakította a felügyelőt. Az első epizódot 1974-ben sugározták, az utolsó részt pedig 1998-ban. A ZDF német közszolgálati csatorna sorozatát 102 ország televíziói vették át.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek