A módszer nem új, Budapesten is láthattuk már többször, ahogy virágok kerülnek az útburkolati hibákba. A Jáki Hírmondó szerint "a figyelem felhívásának ez a módszere viszont komoly kritika a település vezetőivel szemben, akiket úgy tűnik, hogy csak a falu frekventált részeinek fejlesztése érdekel, valamint azon beruházások megvalósítása, melyek egyben a saját érdekeiket is szolgálják." Az akcióról videó is készült.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!