Frissítés (14:50): Nem volt jogosítványa annak a férfinak, aki két fiatal utasával együtt meghalt szombat este a Zala megyei Söjtör közelében, amikor autójukkal nagy sebességgel fának csapódtak - mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) sajtófőnöke az MTI érdeklődésére vasárnap.
Nothoff Ingrid közölte: a járművet vezető 40 éves nagykanizsai férfinak nem volt jogosítványa, és tanúk állítják, hogy a balesetet megelőzően italozott. Az ittasság fokát azonban majd szakértő bevonásával állapítják meg - tette hozzá.
Beszámolt arról is, hogy vasárnapra azonosították a baleset másik két - iratok hiányában éjszaka még nem ismert - halálos áldozatát is. Az autóvezető mellett egy 17 éves fiatalember, a hátsó ülésen annak 19 éves nővére utazott.
Az első információk szerint a gépkocsi vezetője egyelőre tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy fának csapódott. A baleset következtében a gépkocsi vezetője és két utasa a helyszínen életét vesztette.
A helyszínelés idejére az utat mindkét irányban lezárták.
Anti András, a ZMRFK közlekedésrendészeti osztályának vezetője a baleset helyszínén szombat éjszaka újságíróknak elmondta: Söjtör irányából Bak felé haladt a személyautó, amikor az útról letérve fának csapódott. A kocsit egy 40 éves nagykanizsai férfi vezette, egy másik férfi és egy nő ült még vele együtt a járműben - az ő személyazonosságukat egyelőre nem tudták megállapítani -, s az ütközés következtében mindhárman a helyszínen szörnyethaltak.
Kérdésre válaszolva hozzátette: a baleset tiszta látási- és útviszonyok között történt.
Az MTI más forrásból úgy értesült, a jármű a baleset pillanatában közel 190 kilométer kilométeres sebességgel, orral csapódott a fának. Innen a kocsi a hátsó felével egy nagyjából tíz méterrel távolabb álló másik fának zuhant neki, amire a felismerhetetlenségig összetörve csavarodott fel.
Helyszíni információk szerint a jármű vezetője mellett az élettársa ült, hátul pedig a nő öccse foglalt helyet.