Szerda késő este Balogunyom felé haladt egy motoros Szombathely irányából a 86-os úton, amikor a város határában lévő gyárból egy autó hajtott ki elé. A motoros vénszfékezett és megállt, hogy elkerülje a balesetet, de a mögötte haladó Opel Corsa már nem tudott megállni és a motornak ütközött hátulról. A motoros az autó szélvédőjét betörve az aszfalton landolt, nagyon nagy szerencséje volt és csak könnyebben sérült meg. A mentők kórházba szállították.
Az elsőbbséget meg nem adó és ezzel balesetet okozó autós segítségnyújtás és megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Úgy tudjuk, hogy a vétkes mögött még több autó is állt sorban a kereszteződésben, mivel műszakváltás volt a gyárban, de senki nem állt meg közülük segíteni és elkapni a cserbenhagyót, pedig biztos hogy közelről látták a balesetet és azt is, hogy ki okozta azt.
Az erre haladó autósok gyakran panaszkodnak, hogy a műszakváltás után sokszor az elsőbbséget meg nem adva, balesetveszélyesen hajtanak ki ebben a kereszteződésben a 86-os úton haladók elé a gyárból.