Kitelepített őrségiekre emlékeztek Szalafőn

Az internáltak emlékhelyénél Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott beszédet.

Az emlékhely átadásánál felidézte, hogy 1950. június 23-án egyetlen éjszaka az ország nyugati és déli határsávjából 2500 családot, hozzávetőleg 8000 embert hurcoltak el, telepítettek ki a Hortobágyon lévő szigorúan őrzött munkatáborba, ahol bírósági eljárás nélkül tartották fogva és dolgoztatták őket.

Szavai szerint a deportálásoknál sok esetben csak az anyagi haszonszerzés motiválta a hatalom akkori birtokosait, akik osztoztak a kitelepítettek vagyonán, sokan közülük még 1990-ben azokban a lakásokban laktak, és azokat a bútorokat használták, amelyeket a kitelepítettektől koboztak el.

Az Országgyűlés alelnöke beszédében úgy fogalmazott: az úgynevezett szocialista demokrácia valamennyi "vadhajtása" és visszaélése tapasztalható volt ezekben az emberi jogokat súlyosan sértő döntésekben.

Szavai szerint általában nem is a szocialista bíróság, hanem a pártállam valamelyik szerve vagy maga az állampárt döntött a deportálásról, amely teljes vagyonelkobzást jelentett, sokszor az egész családot érintette. A kitelepítetteknek a munkatáborokból való szabadulásuk után is hosszú évtizedekig megbélyegzetten, méltatlanul mellőzötten, anyagi és erkölcsi hátrányokat elszenvedve kellett élniük.

Emlékeztetett arra, hogy az első Orbán-kormány járadékkal egészítette ki a volt foglyok nyugellátását, amely évről- évre az infláció mértékével emelkedhetett, majd a szocialista-szabad demokrata kormányzat arra hivatkozva, hogy az nem nyugdíj, beszüntette a járandóság inflációkövető emelését.

A 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormány visszaállította a kiegészítő járandóság emelésének korábbi rendszerét, és kárpótolta a volt internáltakat a szocialista kormányok alatt megvont emelések miatt - mondta.

Róka Zsuzsanna, az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület elnöke az MTI-nek a megemlékezés helyszínén elmondta: az kényszermunkatáborok feloszlatásának 60. évfordulójára emlékeztek a rendezvénnyel.

A szalafőivel együtt már hét emlékhely örökíti meg az Őrségben az egykori kitelepítettek emlékét - mondta.

A megemlékezést követően a község kultúrházában könyvbemutatót tartottak, amelyen Bíró Friderika és a napokban elhunyt Für Lajos Búcsú a parasztságtól című könyvét ajánlották az olvasóközönség figyelmébe. A könyvbemutatón Bíró Friderika is részt vett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek