Milliókat buknak a lakástulajok

Továbbra is lejtőn a piac, egyre többet kell engedni az árból - írja a Hír24. És még azt is írja, hogy az év első felében alig 32 ezer lakás cserélt gazdát, ami még a tavalyi 44 ezres adatot is alulmúlja, új lakásból pedig mindössze 652-t sikerült értékesíteni. A forgalom visszaesését árcsökkenés is kíséri, a tulajdonosoknak egyre többet kell engedniük az árból: az első hat hónap alatt további 4,1 százalékkal estek a használt lakások eladási árai. Ráadásul egyre kisebb lakások cserélnek gazdát, az első negyedévről a másodikra 61 négyzetméterről 57 négyzetméterre esett vissza az átlagos méret - olvasható a cikkben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek