Csak chippel hivatalos a veszettség elleni oltás

Szentgotthárdon is véget ért a közelmúltban a veszettség elleni oltás, amelyet ettől az évtől kezdve a kutyák csak csak úgy kaphattak meg, ha chippel is rendelkeztek. 2013. január 1-je óta ugyanis kormányrendelet írja elő, hogy minden 4 hónaposnál idősebb kutyát bőr alá ültetett mikrochippel megjelölve szabad csak tartani. Dr. Gyökös Imre a Gotthard tv-nek elmondta, aki a most befejeződött éves oltásra a szabályok ellenére mégis chip nélkül vitte a kutyáját, őket figyelmeztették és felszólították a chip beültetésére. A náluk megjelent chip nélküli kutyák gazdái ezt követően az oltással együtt utólag a chipet is elhelyeztették a kutyában, senki nem tagadta meg a beültetést.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek