423 halálos áldozat: 72 éve bombázták le Szombathelyt

Szombathely 4471 lakóházából akkor 3575 sérült meg. A tegnapi megemlékezést videón is megnézheti.

A II. világháború végén, 1945. március 4-én a Nápolyban felszálló 118 darab B-24-es bombázó 259,6 tonna bombát dobott le Szombathelyre, öt hullámban. A repülőgépek hosszú ideig keringtek a város fölött, de maga a támadás mindössze 20 percig tartott. Az első hullám 12 óra 40 perckor oldotta ki bombáit a vasútállomás fölött, 13 órakor mind az öt hullám végzett. Ez a 20 perc – azoknak, akik átélték – óráknak tűnt - olvashatjuk Kosztolánczy Tibor "A második világháború Szombathelyen (1944-1945)" című könyvében. A legerősebb légitámadás 303 életet oltott ki.

A székesegyház az 1945. március 4-i bombázás után
A székesegyház az 1945. március 4-i bombázás után
BDK archívum

A bombázás oka ismert, történelmi tény, a szövetséges hatalmak kiemelt hadműveleti területként tekintettek Szombathelyre. A szélsőjobb által máig tisztelt Szálasinak és kormányának ugyanis 1944. novemberében el kellett hagynia a fővárost, Sopron mellett Szombathely lett a másik kormányzati központ. Itt állomásozott az olasz, japán és a német nagykövetség, ráadásul az ország egyik legnagyobb vasúti csomópontja volt a miénk.

Köztársaság-téri ház
Köztársaság-téri ház
BDK archívum - Jákfalvi, 1945.

A légitámadások mérlege: összesen 423 halálos áldozata volt Szombathelynek, a város 4471 lakóházából 3575 sérült meg, ebből 1028 súlyosan megrongálódott, találat érte a püspöki palotát, a megyeházát és a városházát is. (Szombathely lakosainak száma ekkor: 50.000 fő körül volt.)

Erre a 72 évvel ezelőtti tragikus eseményre emlékeztek tegnap Szombathelyen

A megemlékezés a Ferences templom – Assisi Szent Ferenc Kollégiumánál kezdődött, az épület falán elhelyezett „A bombatámadás áldozatainak” domborművénél.

 72 éve bombázták le Szombathelyt - megemlékezés
72 éve bombázták le Szombathelyt - megemlékezés
Kovács Patrícia

Az ünnepi műsor, a koszorúzás és gyertyagyújtás után az emlékezők elsétáltak az ELTE Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi téri épületéhez, ahol az emléktáblánál emlékbeszédet mondott Prof.dr.Széll Kálmán.

A szombathelyi bombázásról készült korábbi írásaink:

  • "Terrorbombázás Szombathelyen? Magyar Drezda?" Közreadjuk a bombázás bevetési parancsait: ITT
  • Ez maradt a székesegyházból a bombázás után: ITT
  • Atomot dobtak volna Szombathelyre az amerikaiak: ITT
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet