Elindult a "vágy metrókocsija" Prágában

A néhány hónapja bejelentett, élénk hazai és nemzetközi visszhangot kiváltó újítást a prágai közlekedési vállalat (DPP) egyebek mellett azzal a nem titkol a céllal vezette be, hogy a szingli autósokat rávegye a tömegközlekedésre. "Az embereknek ma kevés a lehetőségük az ismerkedésre, esetleg valamilyen rendezvényen vagy a munkában. A metróban az emberek ma már rendszerint olvasnak, tanulnak, zenét hallgatnak. Tehát miért ne lehetne kihasználni a metrót ismerkedésre is?" - magyarázta az ötletet a közlekedési vállalat szóvivője. A hivatalos nevén "kommunikációs kocsi" az eredeti elképzelések szerint az utolsó lett volna a szerelvényeken, de a végül is a középső kocsi fogja ezt a szerepet betölteni. "Rájöttünk, hogy az utolsó kocsikból a végállomásokon első kocsi lenne, ezért a középső mellett döntöttünk" - jelentette ki Jaroslav Duris, a DPP igazgatója. A nem szokványos ötletnek hatalmas visszhangja támadt Csehországban, de az európai és az amerikai sajtó is felkapta. A lapokban és az internetes közösségi portálokon megjelent reakciókból az tűnt ki, hogy a széles közönség vevő az ötletre. Külföldön pedig azt emelik ki, hogy Prága ezzel újabb turistacsalogatóhoz juthat. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek