Régiót váltana a nagykanizsai kórház

A jelenleg a nyugat-dunántúli régióhoz tartozó Nagykanizsa kórháza a több évtizedes szakmai kapcsolatok és a betegek érdekei miatt kezdeményezte, hogy egészségügyi ellátás szempontjából a dél-dunántúli régióhoz csatlakozhasson. Brünner Szilveszter, főigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: a nyugat-dunántúli régió győri központjával korábban semmilyen szakmai kapcsolata nem volt a nagykanizsai kórháznak. A két város távol fekszik egymástól, közúton több mint három óra az út, de a mentőhelikopternek is jóval messzebb van, mint Pécs. A főigazgató azt is kifejtette: a nagykanizsai páciensek 90 százalékát helyben el tudják látni, az idegsebészeti, a mellkassebészeti betegeket vagy az égési sérülteket és a komolyabb műtétekre szoruló gyermekeket kell továbbutalniuk. Kisebb részük Zalaegerszegre, nagyobb részük pedig a 100 kilométerre lévő Szombathelyre vagy a 180 kilométernyire fekvő Győrbe kerül.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek