A Körmendi Rendőrkapitányság eljárást folytat vasúti közlekedés biztonsága ellen, gondatlanságból elkövetett vétség megalapozott gyanúja miatt azzal az ismeretlen személlyel szemben, aki 2013. október 31-én 12 óra 6 perc körüli időben, egy ismeretlen rendszámú és típusú járművel közlekedett Szentgotthárdon, a Füzesi úton. A járművezető haladása során a Füzesi utat keresztező vasúti átjárót biztosító fénysorompó csapórúdjának ütközött, amely letörött. Az ütközést követően a sofőr az adatainak hátrahagyása nélkül, a 8-as számú főút irányába továbbhajtott és ismeretlen helyre távozott.
A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset körülményeinek tisztázása érdekében kéri, hogy azok, akik az esetet látták, illetve azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, hívják a 06/20/420-53-77-es mobilszámot, vagy jelentkezzenek az ingyenesen hívható 107-es és 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!