Három év alatt több mint 20 ezer európai fiatal munkaerő-piaci helyzetén segítene a most induló kezdeményezésével a Nestlé. Magyarországon legalább 50 százalékkal emelik a gyakornoki pozíciók számát és a következő három évben 180 gyakornoknak biztosítanak lehetőséget munkatapasztalatok szerzésére. A vállalat jelenleg hazánkban 2000 embert foglalkoztat, Bükön, Diósgyőrben, Kékkúton és Szerencsen. A Nestlé Ifjúsági Kezdeményezés részeként a vállalat iskolai és főiskolai tanácsadói programokat is indít az álláskeresési képességek fejlesztésére. Az Összefogás az Ifjúságért program keretében pedig több mint 60 ezer európai beszállítóját is arra ösztönzi, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!