Verekedés egy presszó előtt, lezárult nyomozás

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya lezárta azt a nyomozást, amelyet csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított négy helyi lakossal szemben, 2013. májusában. Egy 54 éves helyi nő tett feljelentést a Szombathelyi Rendőrkapitányságon 2013. május 17-én, mert azt megelőzően 21 óra és 21 óra 30 perc közötti időben, őt és 31 éves fiát az egyik helyi presszó előtt, előzetes szóváltást követően, több férfi tettleg bántalmazta. A járőrök rövid időn belül a Gagarin utcában elfogták és a Rendőrkapitányságra előállították azt a 31, 33, 36 és 41 éves helyi férfit, akik a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók. A rendőrök a férfiakat kihallgatták és az ügyben csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek