Félezer háztartás áram nélkül Egyházasrádócon

Egy középfeszültségű elektromos vezeték szakadt el a több mint 1200 lakosú településen Egyházasrádócon - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint az áramszolgáltató már dolgozik a hiba kijavításán, egy oszlopot cserélnek ki, a munka befejezését és a szolgáltatás helyreállítását este tizenegy órára ígérik. A szóvivő elmondta azt is, hogy a megyei katasztrófavédelem munkatársai házról-házra járva tájékoztatják a község lakosságát a kialakult helyzetről. Arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a meghibásodást, illetve, ahhoz lehetett-e köze a viharos erejű szélnek, Balogh Nikoletta a rendelkezésére álló adatok alapján nem tudott választ adni.

Az áramszolgáltatást hétfőn késő este állították helyre a településen.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek