Mint már hírül adtuk: gázszivárgás miatt átmenetileg elzárták a gázt a Szent Flórián úton lévő egyik társasházban. Balogh Nikoletta, megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a tizenkilenc lakó közül öten átmenetileg a rokonaikhoz költöztek, tizennégyen azonban a lakásukban maradtak. Ők a fűtést villanyradiátorokkal oldják meg. A szombathelyi katasztrófavédelmi kirendeltség munkatársai többször is helyszíni szemlét tartottak, szerda este pedig lakógyűlést tartottak az érintettek számára. A szóvivő tájékoztatása szerint a munkálatokat ma kezdik meg, és vélhetően a hétvégére be is fejezik a hiba kijavítását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!