MSZP: tudásválságot okozott a Fidesz-kormány

Az MSZP oktatáspolitikusa szerint a Fidesz-kormány által okozott tudásválság bizonyítéka, hogy a magyar diákok teljesítménye a PISA-felmérés alapján a szövegértés, a matematika és a természettudományok területén is elmaradt az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagától. Kunhalmi Ágnes csütörtökön azt mondta az MTI-nek: a legutóbbi, 2009-es méréshez képest romló eredmények az Orbán-kormány oktatáspolitikai kudarcát jelzik. A szocialista kormányzás alatt folyamatos volt a javulás a szövegértésben és a természettudományos képességekben - hangsúlyozta. Véleménye szerint a tendencia azért fordult meg, mert a Fidesz-kormány leállította a kompetenciaalapú oktatást, és csak a lexikális tudás megszerzésére összpontosít.

Az MSZP-s politikus úgy látja, hozzájárult az eredmények romlásához a közoktatásban az átszervezések miatt kialakuló káosz, bizonytalanság, valamint az is, hogy a kormányzat folyamatosan megkérdőjelezi az előző két ciklusban javulást hozó oktatási szemléletet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek