A Savaria Egyetemi Központ december 6-án tartja első nyílt napját. A rendezvény 10 órakor kezdődik Szombathelyen, az egyetem Dísztermében. A többi között szó lesz a felvételi eljárásról, a SEK-en elérhető szolgáltatásokról, a diákhitelről, de a leendő hallgatók tájékoztatást kapnak a 2015-ben induló gépészmérnök képzésről is. A nyílt napon az érdeklőket a szakkollégisták több csoportban körbevezetik a SEK épületeiben. Érintik a Sportcsarnokot, a Könyvtárat, éttermet, aulákat, kollégiumokat, a TTK laborokat és a D-épületet is. A túra végállomásán az érdeklődők a karok külön programjaiba nyernek betekintést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!