A napenergiát is hasznosítják Pornóapátiban

Pornóapátiban jött létre az ország első biomassza alapú falu-fűtőműve, az ország legkisebb távhő-rendszere. A fűtőmű épületének déli tetősíkján most egy napelem-rendszer is telepítenek. Ez évi 1,1 millió forinttal csökkentheti a működési költséget, és tovább csökkenti CO2 kibocsátást. A kivitelezési munkálatok után a 3 hónapos próbaüzem 2014. július 31-én indul el. Ezalatt az idő alatt a rákötött ingatlanok díjmentesen használhatják a rendszert. Az Európai Unió és a Magyar Állam több mint 21 millió forinttal támogatja a beruházást.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek