Rendhagyó nyílt napot tart ma 15 órától a szombathelyi Weöres Sándor Színház. Forralt borral, karácsonyi ajándékokkal és forró teával várják a látogatókat. Emellett a színészek közönségtalálkozót szerveznek a Krúdy Klubban. Az érdeklődők egy idegenvezetéssel egybekötött, csoportos színházbejáráson is részt vehetnek, valamint a most készülő előadás próbájába is bepillanthatnak. A nagyszínpadon pedig a színház eddigi legkedveltebb előadásai közül vetítenek felvételről. A jegypénztár jegy- és bérletvásárlási lehetőséggel egész idő alatt nyitva tart.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!