Januártól drágul a buszjegy Körmenden

A városi buszközlekedés feladatát a Vasi Volán ZRt látja el. A helyi önkormányzat legutóbbi ülésén a cég előterjesztette a következő évi tarifajavaslatát, valamint a 2013. évi várható bevételekről is beszámolt. A cég bevétele elsősorban a vonaljegyekből, és a kedvezményes bérletekből származnak. A képviselőtestület január 1-jétől 3 százalékos díjemelést határozott meg, így a vonaljegy ára Körmenden 2014-ben 210 Ft, az összvonalas havi bérlet 6060 Ft, míg a félhavi bérlet 4050, a tanulók és nyugdíjasok bérlete pedig 1990 Ft lesz.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek