Csillagászati verseny a Gothard iskolában

A szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola idén is megrendezi a „Barangolás az égbolton” elnevezésű csillagászati versenyt a város és város környéki iskolák 4. osztályos tanulói számára. A vetélkedőn Gothard Jenő életéről, munkásságáról, csillagászati ismeretekről kell számot adniuk a résztvevőknek. A megmérettetést januárban rendezik, nevezni e hét péntekig lehet 4. osztályosokból álló 3 fős csapatoknak. A jelentkezők január elején ellátogatnak az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumba, ahol a Gothard Jenő Tudomány és technikatörténeti állandó kiállítást tekinthetik meg.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek