A világon először teljes műszívet ültetett be egy szívátültetésre szakosodott francia kutatócsoport egy végső stádiumban lévő, szívelégtelenségben szenvedő betegnek - jelentette be pénteken a szervet előállító Carmat orvos-biológiai cég, amely az EADS európai légi-, űr- és védelmi konzorciumhoz tartozik.A 12 órás beavatkozást szerdán hajtották végre a párizsi George Pompidou Kórházban Alain Carpentier professzor vezetésével. A professzor húsz évig dolgozott a 900 gramm súlyú teljes műszív kifejlesztésén, amely az emberi szívet helyettesítheti, és megoldhatja az átültetésre alkalmas szívek hiányát. Carpentier szerint az új találmánnyal sikerült kiküszöbölni az eddigi műszívek legfőbb problémáját, a vérrögök képződését. Az új műszív a jelenleg forgalmazott mesterséges szívbillentyűkhöz hasonló eljárással készül, ez utóbbiakat a kilökődés elkerülésére vegyi anyagokkal kezelt állati szövetekből állítják elő. A külső elemmel működő teljes műszív ára 140 és 180 ezer euró (41,7 és 53,7 millió forint) között mozog. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!