Idén a korábbinál is több szakdolgozó vándorolt el, és az orvosok külföldre távozását sem sikerült megállítani az Együtt-PM szerint. A párt úgy véli, miközben az államtitkárság újabb és újabb mentőket "avat", addig az átadottnál jóval több elöregedett mentőautót kell kivonni a forgalomból. Az immár állami kórházak mintegy 100 milliárd forintos adósságot halmoztak fel, és az fenyeget, hogy osztályok zárnak be pénz- vagy létszámhiány miatt. Az Együtt-PM szerint a várólisták a megszorítások következtében egyre hosszabbak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!