A rendezők szerint körülbelül másfél ezren vettek részt a Horváth András volt adóhivatali dolgozó melletti budapesti felvonuláson. A többek közt a Hallgatói Hálózat, a Társaság a Szabadságjogokért és a Levegő Munkacsoport által szervezett demonstráció résztvevői azt követelték, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, az Állami Számvevőszék pedig folytasson eljárást. Tiltakoztak az ügyet kirobbantó Horváth András felelősségre vonása ellen is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!