Sűrű volt a szilveszter a fővárosi toxikológián

Szokás szerint telt a szilveszter éjszaka a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályán, összesen 74 beteget vettek fel, többségüket a túlzott alkoholfogyasztás miatt - közölte Zacher Gábor, a toxikológiai osztály vezetője szerdán az MTI-vel. A betegek nagyjából 20 százalékánál a kábítószerfogyazstás is szerepet játszott. A betegek ötöde fiatalkorú volt, a nemek eloszlását tekintve nagyjából fele-fele volt az arány. Mint Zacher Gábor elmondta: "egyébként kedves, szimpatikus fiatalok" kerültek szétszakadt ruhákban az osztályra. Többen telefonjukat is elhagyták.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek