Százötvenezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a GYSEV Zrt. annak, aki segíti a rendőrséget azoknak a suhancoknak a felkutatásában, akik a múlt héten kisiklattak egy vonatot. A három fiatal egy speciális vasúti berendezés olajtartályát elmozdították, majd a sínekre helyezték. A Sopronból Bécsújhely felé közlekedő motorkocsi nekiütközött a tartálynak, majd maga alá gyűrte. Az ütközés után a vonat kisiklott, katasztrófa pedig csak azért nem történt, mert nem voltak utasok a vonaton, és a mozdonyvezető sem sérült meg. A társaság szerint a tettesek rendkívül súlyos bűncselekményt követtek el, amelyből jóval nagyobb baj is lehetett volna.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!