Az egyik szentgotthárdi vendéglátó egységnél intézkedtek a járőrök 2014. január 12-én. A helyszíni szemle során megállapították, hogy két lengyel és két helyi férfi előzetes szóváltást követően kölcsönösen bántalmazta egymást. A 29 éves, a 35 éves, a 28 éves és a 43 éves gyanúsítottat a rendőrök előállították. Az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Körmendi Rendőrkapitányság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!