Az oroszoktól veszünk fel hitelt - atomerőműre

Régóta folynak a tárgyalások Oroszország és Magyarország között a paksi erőmű két új reaktorblokkjának megépítésére nyújtandó orosz hitelről - közölte szerdán Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter. Megerősítette, hogy a Magyarországnak nyújtandó hitel feltételeiről még folynak a tárgyalások. Azt reméli, hogy az év első felében meghozzák a végső döntést. A szaktárca vezetője azt mondta, hogy Oroszország 9-10 milliárd eurós (mintegy 2,7-3 ezer milliárd forint) összegű hitelt tud nyújtani Magyarországnak. A hitelt tíz év alatt lehet lehívni, a törlesztési idő pedig 21 év. Az orosz pénzügyminiszter elismerte, hogy az orosz állami költségvetésnek jelenleg nincs 10 milliárd eurója a hitelre. "Mivel azonban minden évben keletkeznek bizonyos hitelkeret-maradványok, ezek átcsoportosításával megoldható a dolog, még akár 2014-től kezdve is". A hitel előnyös Oroszországnak, mivel az megrendelésekkel látja el az orosz vállalatokat, amelyek kiszolgálják az erőművet. Hozzátette, hogy előnyös ez a hitelezés, tekintetbe véve az adott futamidőre vonatkozó várható hitelköltségeket. Moszkvában kedden Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő. (Forrás:MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek