Figyelmeztetést adtak ki 12 megyére a köd miatt

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak szerdán az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki figyelmeztetést. Ezeken a területeken pár száz méteres lehet a látástávolság. Mint írták, csütörtökre virradóra északkeleten nagy területen, másutt kisebb körzetekben alakulhat ki sűrű köd. Ennek nagy része napközben feloszlik, de északkeleten helyenként tartósan megmaradhat a köd. Az előrejelzés szerint az éjszaka képződő köd megszűnése után főként az északi és keleti megyékben lesznek erősen felhős, párás területek, ott néhol jelentéktelen szitálás kialakulhat, másutt hosszabb időre is kisüthet a nap. A nyugati országrészben megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és plusz 8 Celsius-fok között várható. (Forrás: MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek