Hagyományos vallási szokás szerint, megszakítás nélkül kilenc napon át rendszeresen imádkoznak Boldog Batthyány-Strattmann László szentté avatásáért. A körmendi hercegorvost 2003-ban avatta boldoggá II. János Pál pápa Rómában. Azóta is sokan imádkoznak közbenjárásáért és szentté avatásáért. Az idei év szent kilencedének első napján, január 14-én dr. Veres András megyéspüspök celebrált misét. Ezt követően a Batthyány-szobornál kitett ereklye előtt imádkozták el a hívek a kilenced első napi imáit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!