Katapultot építettek a kijevi tüntetők

ából építettek katapultot hétfőn a kijevi ellenzéki tüntetők, hogy azzal hajítsanak köveket, Molotov-koktélokat és egyeb tárgyakat a rohamrendőrök kordonjára.

Hétfőn még sötétedés előtt lett kész a mintegy három méter magas, fémkapcsokkal megerősített középkori harci szerkezet. Készítettek hozzá egy fémdobozt is, amibe a hozzá tartozó lövedékeket, vagyis macskaköveket gyűjtöttek. A próbalövést sokan kíváncsian várták, ám a fegyverzet beragadt. Ezután a tüntetők távolabb vitték a katapultot a rendőrkordontól.

A tüntetők a nap folyamán visszafoglalták a rohamrendőrök által délelőtt bevett barikádjaikat, így utóbbiak hátrébb vonultak a parlament és a kormány épületének utcájában lévő Dinamo stadionnál. A két szembenálló tábor között az előző nap felgyújtott rendőrbuszok és egyéb járművek kiégett roncsai állnak. Kora este becslések szerint mintegy 4-5 ezren harcoltak a rohamrendőrök ellen.

A hatalomváltásért küzdő tüntetők találékonyak a fegyverkészítésben, és a különböző eszközök harci célokra való átalakításában. Többen közülük például csúzlival lövik a rendőröket, és vannak, akik saját készítésű pajzsokkal védik magukat a rendőrök gumilövedékeivel szemben. Emellett tűzcsaphoz csatlakoztatott gumicsővel is locsolták hétfőn a belügyi alakulatok tagjait, viszonozva a vízágyúk bevetését. Este helyszíni jelentések szerint egy lajtos kocsi is megjelent a "csatatéren", egyenlőre nem tudni, hogy vízzel vagy benzinnel töltötték fel a tiltakozók.

Az ukrán fővárosban a vasárnap a Majdanon (Függetlenség terén) a gyülekezési, sajtó- és szólásjogot megnyirbáló, múlt héten elfogadott törvények ellen tiltakoztak. A békésen zajló több mint százezres ellenzéki nagygyűlés részvevői közül néhány ezren a parlament elé indultak, ám a kormánynegyedet lezárva tartó rohamrendőrök útjukat állták a Dinamo stadionnál. A radikális csoport összecsapott a rohamrendőrökkel, és azóta is tart az állóháború közöttük.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek