A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal fejezte be a kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, egy toronyi lakossal szemben indított nyomozást. A férfi a nevelésére, felügyeletére, gondozására bízott két kiskorú gyermeke sérelmére e feladatából adódó kötelességét súlyosan megszegte. A nyomozás során beszerzett információkból kiderült, hogy az 58 éves férfi rendszeresen fogyasztott szeszes italt. Az alkohol hatására agresszívvé vált, kiabált, fenyegette és szidalmazta gyermekeit, továbbá bántalmazta is őket. A megalapozott gyanú szerint nem biztosította a fiatalok megfelelő mennyiségű és minőségű élelmezését sem, valamint ruházkodásukkal is problémák voltak. Előfordult, hogy a lányával azért aludt egy szobában, mert ha éjszaka megszomjazott, vagy cigarettára volt szüksége, akkor a gyermeknek kellett kiszolgálnia. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal küldte meg az ügyet a Járási Ügyészségre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!