Vádemelési javaslattal zárta a nyomozást a rendőrség a Vas megyei Magyarszecsődön egy motorost halálra maró szamarak ügyében. Az állatok gazdáját halált okozó, gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsították meg. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az elszabadult állatokat a gazda nem biztonságos helyen tartotta, nem akadályozta meg, hogy elszökhessenek. A két szamár 2013. május 13-án megszökött a férfitől, majd feldöntötték, összeharapdálták és megtaposták az arra járó motorost. Muki és Szamóca a Noé Állatotthon Alapítványhoz kerül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!