Együtt-PM: a történelemhamisítás az emlékmű célja

Az Együtt-PM szerint a történelemhamisítás a célja a budapesti Szabadság térre tervezett emlékműnek. A pártszövetség vezetői pénteken felszólították a kormányt, hogy ne állítsa fel azt. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke sajtótájékoztatón azt mondta: nemcsak a holokauszttagadás bűn, hanem az is, ha valaki félremagyarázza a múltat, hogy felmentse magát. Arra szólította fel a kormányt, fejezze be az akciót, ne sértse meg magyarok millióit azzal, hogy felállítja a német megszállás emlékművét, helyette segítse inkább a múlttal való szembenézést.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szellemi kútmérgezésnek minősítette az emlékmű tervét, amely szerinte azt a hazugságot sugallja, hogy csak egy külső erő volt az oka annak, hogy 600 ezer magyart a halálba küldtek a második világháborúban.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek