Kombinált bérlet a GYSEV-nél és a Vasi Volánnál

Kedvezményes kombinált bérletet vásárolhatnak a Püspökmolnári és Szombathely között közlekedő utasok február elsejétől. A GYSEV Zrt. és a Vasi Volán kijelölt pénztáraiban is megváltható havi, vagy félhavi bérletek a vasúti és az autóbuszos közlekedésre is feljogosítanak.

A GYSEV és a Vasi Volán tervei szerint a jövőben Körmend térségében több viszonylatban is bevezeti a kombinált bérlet lehetőségét. A két közlekedési társaság emellett azt is tervezi, hogy a kombinált bérlettel a későbbiekben akár a vasi megyeszékhely helyi autóbuszjáratait is igénybe vehetik az utasok.

Márciustól várhatóan már kombinált fürdőjegyet is vásárolhatnak az utazók. Ennek lényege, hogy a Répcelakra vonattal érkező utasokat busz szállítja tovább a régió nagyobb gyógy-, és élményfürdőihez kedvezményes áron.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek