Nyílt napot tart a sárvári katolikus iskola csütörtökön. A következő tanévre várják a leendő elsősök jelentkezését az oktatási intézményben. Ezért szervezik a nyílt napot is. Reggel 8 és 10 óra között a pedagógusok mutatkoznak majd be a gyermekeknek és szüleiknek. Este öt órától pedig tájékoztató szülői értekezletet tart az iskola vezetése az érdeklődő családoknak. A beiratkozási szándékot jelentkezési lapon jelezhetik a szülők. Az űrlapok az iskola honlapjáról (www.szlki.hu) tölthetők le. A leendő elsősök jelentkezési lapját február 3-ig várják a családoktól az iskola titkárságán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!