Megtalálták azt a férfit, aki a gyanú szerint 2013. novemberében halálra gázolt, majd cserbenhagyott egy embert - mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. Anti András közölte: tavaly november 17-én hajnalban Zalaszentgrót határában történt a cserbenhagyásos baleset, egy 22 éves férfi az úton feküdt, amikor a jármű áthajtott rajta. A gázoló elment a helyszínről, és csak mintegy ötven autótulajdonos és harminc tanú meghallgatása során sikerült megtalálni. Az elkövető megpróbálta félrevezetni a nyomozókat, de a poligráfos vizsgálat és a bizonyítékok ellene szóltak. A cserbenhagyó - aki az eljárás során szabadlábon védekezhet - ijedtségével magyarázta, hogy elhajtott a helyszínről. Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt kell felelnie. Az áldozat éjjel a barátaival szórakozott, akik magára hagyták, miután a kivilágítatlan városszéli úton lemaradt tőlük. (MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!