Itt az új NAV-szégyenlista

Közzétette azokat a frissített listákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelyeken a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 100 millió forint feletti tartozással rendelkező cégeket, illetve a több mint 10 millióval tartozó magánszemélyeket sorolja fel. A harmadik negyedév végi állapotokhoz képest a listákon szereplő magánszemélyek száma nem változott érdemben, miközben a cégeké több mint háromszázzal csökkent. Ezek összesen legalább 200 milliárd forinttal lógnak, de a valós tartozás ennek többszöröse is lehet – írja a napi.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek