Simon kilép az MSZP-ből, lemond mandátumáról

Az ausztriai bankszámláján tartott 230 millió forint miatt megvádolt Simon Gábor lemond minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Állítása szerint az összeggel el tud számolni. Mesterházy Attila elmondása szerint a politikus közéleti szerepvállalását megelőző forrásfelhalmozásról van szó, a pártelnök elfogadta Simon neki adott magyarázatát.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek