Közel négymillió embert fenyeget súlyos élelmiszerhiány Dél-Szudánban, ahol december közepe óta folynak összecsapások a kormányerők és a lázadók között. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete felhívásában 77 millió dollárt, azaz 17 és fél milliárd forintot kért a nemzetközi közösségtől a dél-szudáni lakosság megsegítésére. Az országban a piacok tönkrementek, az infrastruktúra károsodott, az alapvető árucikkek szállítását pedig akadályozza az erőszak. Több mint 870 ezer dél-szudáni kényszerült otthona elhagyására az utóbbi hetekben, így félbeszakadt a mezőgazdasági idénymunka, ami az idei, sőt a jövő évi élelemellátást is veszélybe sodorja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!