Régi – új helyükre kerülnek a sírkövek

Dr. Veres András megyéspüspök kezdeményezésére 6, jelenleg a Savaria Múzeum Kőtárában kiállított római kori sírkő kerül vissza korábbi helyére, a Püspöki Palota Sala Terrenájába. Az épület Dorffmaister által készített falfestményein 16 olyan római kori kőemlék szerepel, amely 1908-ban a Kultúrpalotába került. Közülük 4-et a Sala Terrena 1990-es megnyitásakor már átszállítottak a múzeumból. Most a többi 6, mozdítható kőfaragvány kerül vissza. A kövek kibontása és elszállítása jövő kedden kezdődik. A művelet hosszabb időt vesz igénybe, hiszen akad köztük olyan is, ami 650 kilós. A leletek a tervek szerint május 2-ától lesznek láthatók régi-új helyükön.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek