Rendőrsorfal a budai Várban

A "Becsület napja" címmel meghirdetett demonstráció résztvevői és az antifasiszta ellentüntetők egy csoportja verekedett volna össze szombat délután a budai Várban. Rendőröknek kellett hátranyomniuk az egymást hergelő két csoportot. A szélsőjobboldali demonstráció résztvevői a Clark Ádám téren gyülekeztek volna, de a rendőrség tűzszerészei egy bejelentés nyomán lezárták a teret, a Lánchidat és az Alagutat is. Emiatt a tüntetők nagy része nem tudott átmenni a hídon Pestről Budára. A nagy kerülő miatt találkoztak az ellentüntetőkkel a Kapisztrán térnél.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek