Olcsóbb lett a szociális étkeztetés Szombathelyen

Az önkormányzat a szociális étkeztetés feladatát eddig részben az Egyesített Bölcsődei Intézményben, részben külső vállalkozóval látta el. A szerződés tavaly év végén lejárt, február elejétől közbeszerzési eljárás eredményeként új szolgáltató főz a rászorulókra Szombathelyen. Naponta 700 adag étel főznek az időskorúaknak, illetve azoknak is, akik nehéz anyagi körülményük miatt veszik igénybe a szolgáltatatást. A városban egy főző- és öt tálalókonyha működik, de kérhetik a házhozszállítást is. Az új rendszerrel a térítési díj is csökkent, most maximum 515 forintot kell fizetni egy háromfogásos ebédért - tájékoztatta rádiónkat Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ vezetője.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek