Új foglalkoztató épül az autistáknak

A szombathelyi Esőemberke Alapítvány az Új Széchenyi Terv keretében 84 millió forintnyi pályázati támogatást nyert el. Ebből bővíthetik épületeiket, új foglalkoztató- és közösségi helyiségeket alakíthatnak ki, 19 új munkahelyet teremtve felnőtt autistáknak és más, fogyatékkal élő lakóiknak.

A támogatásból a jelenlegi tíz férőhelyes Holnap Háza lakóotthon mellett egy 241 négyzetméter alapterületű foglalkoztatóépület megépítését tervezik, amelyben közösségi terek, négy műhely és raktárak kapnak majd helyet, valamint egy gyógynövénykert és elkészülhet. A gyógynövénytermesztés és -feldolgozás mellett egy cégnek környezetbarát tápoldatot is csomagolnak majd az épülő palackozóban. Ott nemcsak az otthon lakóinak, hanem a városból bejáró, családi környezetben élő autistáknak is munkalehetőséget adnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek