Kezdődhet a büntetőeljárás Simon Gábor ellen

Simon Gábor országgyűlési képviselői mandátumáról való lemondásával megkezdődhet az érintettel szembeni büntetőeljárás - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön. Az MSZP időközben lemondott elnökhelyettese egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben az akkori árfolyamon 228 millió forint volt. Simon Gábor az elmúlt évekre vonatkozó adónyilatkozataiban egyetlen esetben sem szerepeltette a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarításait – közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek