Nyitott Balaton elnevezéssel programot indított a Balatoni Regionális TDM Szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. Olyan szobakiadók, programszervezők, vendéglátósok jelentkezését várják február 20-áig, akik segítenének fellendíteni a balatoni turizmust már tavasszal is. A cél megmutatni, hogy a balatoni régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem a tavaszi időszakban is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni. Úgy vélik, jó példa lehet a Balaton előtt Tirol, hiszen az olasz és osztrák síparadicsomokban nyáron is van turista, ahol a hegyeket ilyenkor ellepik a kerékpárosok, a tájfutók és a túrázók.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!