A jelenleg érvényben lévő országos törvény rendelkezik a települési önkormányzatok 2014. évi adósságkonszolidációjáról. Eszerint az állam a települési önkormányzatok 2013. december 31-én fennálló összegű adósságelemeit és ezen adósságelemek járulékainak összegét 2014. február 28-ig átvállalja. A város kalkulációi azt mutatják, hogy a 2014. évi adósságkonszolidációban Celldömölk önkormányzatának mintegy 322 millió forint adósságállományát és annak járulékait vállalja át az állam. Ez azt jelenti, hogy összesen évi 43 millió forint tőke-, és körülbelül 10 millió forint fejlesztési kamattörlesztéstől mentesülhet az adósságkonszolidáció következtében az önkormányzat, ami annyit tesz, hogy teljesen megszűnik a város adósságállománya.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!