Elfogadták Sárvár idei költségvetését

A sárvári képviselő-testület februári ülésén elfogadta a város 2014-es költségvetését. Az elmúlt hetekben kilenc helyen tartottak fórumot a költségvetéssel kapcsolatban, az itt elhangzott véleményeket összesítik, és figyelembe veszik a tervezéskor. A 2014-es év jellemzője, hogy az állami adósságátvállalás után az ezzel kapcsolatos kiadásokkal már nem kell számolni, így Sárvár idei, 3 milliárd 565 millió forint bevétellel és ugyanennyi kiadással számoló költségvetés-tervezetét Kondora István polgármester (és a független könyvvizsgáló is) stabilnak, a fejlesztések megvalósulását jónak nevezte.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek