Megint lezártak egy utat Vas megyében

A belvízhelyzet miatt 15 órakor a 7446-os jelű mellékút közel 2,5 kilométeres szakaszán, Nádasd és Halogy települések között, teljes pályás lezárást vezettek be. A közlekedők emellett útszűkületre számíthatnak Csörötnek és Kondorfa, Apátistvánfalva és Máriaújfalu, Apátistvánfalva és Kétvölgy, Csákánydoroszló és Kemestaródfa között, valamint a csákánydoroszlói bekötőúton. Továbbá a 87-es út Kőszeg és az országhatár között, mintegy 200 méteren 60 km/órás sebességkorlátozás van érvényben az ár- és belvíz helyzet miatt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek