Ejtőernyősöket küldött Kijevbe a hadügyminiszter

Ötszáz ejtőernyőst tart Kijevbe teljes harci felszerelésben - írja a BBC. A hadügyminiszter szerint a katonákra azért van szükség, hogy megerősítsék a fegyverraktárak és egyéb katonai bázisok védelmét. A BBC riporterének azon kérdésére, hogy a katonák lőni fognak-e a lakosságra a hadügyminiszter kitérő választ adott. Azt mondta: "Olvassák el az ukrán alkotmányt és a törvényeket". Már nem kell közszemlére tenni a választási névjegyzéket. A korábbi választások alkalmával előírás volt, hogy a névjegyzéket egy hétre közszemlére kellett tenni. Ennek az volt a jelentősége, hogy azok a választók, akik nem kaptak értesítőt ellenőrizhették, hogy szerepelnek-e a nyilvántartásban. Az új jogszabály értelmében idén a választási irodában a központi elektronikus nyilvántartásban ellenőrizhetőek az adatok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek